1981- ben az IBM piacra dobta az első számítógépét, az IBM Personal Computer-t és három operációs rendszert is kínált hozzá. De ki emlékszik ma már rájuk?
Az 1981-es év. Kezdetben volt a DOS
A 80-as évek elején azoknak a szerzőknek, akik könyveket írtak olyan címmel, mint pl. „Bevezetés az IBM PC világába”, legalább egy kevés ismerettel kellett rendelkezniük az operációs rendszerekről. Akkoriban az IBM-nél nem tartották fontosnak olyan alkalmazottak foglalkoztatását, akik az IBM PC-k számára fejlesztettek volna operációs rendszert. Az IBM kizárólag a hardver gyártásával foglalkozott, s egyáltalán nem törődött az operációs rendszerrel. Annak ellenére, hogy az operációs rendszerek piaca teljesen nyitott volt, különösebb konkurencia nem volt ezen a piacon. Ennélfogva az IBM munkatársai három céghez fordultak azzal a kéréssel, hogy készítsenek az IBM PC-k számára új operációs rendszert.
A listán az első helyet a Digital Research foglalta el. Az IBM azt kérte a Digital Research munkatársaitól, hogy dolgozzák át a már létező СР/М (Control Program/Microcomputer) nevű operációs rendszerüket az IBM PC-k számára. Egyes források szerint az IBM jogászait a nyakuknál fogva penderítették ki a Digital Research-től (pedig itt egy üzleti együttműködésről lett volna szó). Ezután az operációs rendszer kidolgozásának lehetőségét felajánlották a Microsoftnak. Bill Gates élénken reagált erre a felkérésre és bár nem rendelkezett saját operációs rendszerrel, biztosította az IBM-et, hogy megoldja a problémákat. 20 ezer dollárért megvásárolta a Seattle Computer Products cégtől a DOS-t. A Microsoftnál apróbb változtatásokat hajtottak végre a DOS-on, hogy az alkalmas legyen a PC-k számára, s ily módon megoldották ezt a feladatot. A DOS másik nagy előnye az ára volt, mely sokkal alacsonyabb volt, mint a többi operációs rendszeré.
Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy volt még egy operációs rendszer, amely eredetileg a UCSB P-System (University of Southern California at Berkely Pseudo code System) PC-k számára készült, ami a Berkliben található Dél-Kaliforniai Egyetem fejlesztése volt. De ez egy teljesen más történet.
A nem várt siker
Az IBM marketingesei több előrejelzést is elkészítettek személyi számítógépük várható eladási adataival kapcsolatosan. Az egyik ilyen előrejelzés a 275 ezer darabos eladás volt az első öt évben. Ezzel szemben már 1981 augusztus 11-e előtt, amikor az IBM PC hivatalos bemutatója megtörtént a Torontói ComputerLand konferencián, ahol a computerkereskedők megjelentek, az IBM-et elhalmozták megrendelésekkel. A ComputerLand megnyitásának napján több mint 250 ezres megrendelést kaptak. Egy nappal később, augusztus 12-én még egy ugyanilyen arányú rendelést könyvelhettek el.
Még ugyanitt, ezen a konferencián kirajzolódtak a PC piacának körvonalai. A computer-technológia nagyobb részét a kisvállalkozások vásárolták fel. A nagyobb cégek akkor, sőt tulajdonképpen még ma is, az univerzális számítógépeket részesítették előnyben. Az igazság kedvéért meg kell említenünk, hogy a nagyobb cégek is vásároltak PC-ket különböző kisebb feladatok elvégzése céljából, de nem a vállalatok egésze számára fontos feladatok megoldására.
A PC-ket abban az időben csak egy feladat megoldására lehetett használni. Ezt a kijelentést a következőképpen kell értelmeznünk: nem egy feladat egységnyi idő alatt, hanem egy feladat az egész nap folyamán. Ez lehetett elektromos táblázat, szövegszerkesztő, könyvelői program vagy még valami más, de mindössze csak egy feladat. Ennek alapján az operációs rendszerek is csak egy feladat megoldására voltak alkalmasak, bár a PC-k műszakilag már akkor is képesek lettek volna arra, hogy többet is elvégezzenek. A Mikro PC-k a piacot azzal hódították meg, hogy képesek voltak több feladat egyidejű megoldására.
A probléma
Az első PC 5 (öt!) ezer dollárba került. Ilyen pénzért a következő konfigurációt lehetett kapni: Intel 8088-as processzor 4,77 MHz órajel, alaplap, hozzá 96 Kbájt RAM, monokróm videoadapter és ugyanilyen képernyő, valamint mátrix nyomtató.
Az ilyen berendezések tulajdonosai a használat első pillanatától kezdve áthághatatlan akadállyal szembesültek. Nézzünk egy példát: begépeltek egy szöveget, pl. EasyWriter segítségével. Ahhoz, hogy kiszámoljanak valamit a számológépen (ha nem akartak további tíz dollárt költeni számológépre), be kellett fejezni a dokumentumot, lezárni az EasyWriter-t, behelyezni a számológépet tartalmazó lemezt a PC-be (előzetesen megírva ezt a programot Basic segítségével), leolvasni a számokat, kimásolni azokat, kivenni a lemezt a computerből, újraindítani az EasyWriter-t egy másik lemezről, megnyitni a dokumentumot, szerkeszteni azt, majd kinyomtatni. Még jó, hogy a nyomtató számára nem kellett külön lemezt használni. A következtetés magától értetődő volt : SÜRGŐSEN SZÜKSÉG VAN EGY OLYAN OPERÁCIÓS RENDSZERRE, MELY EGYSZERRE TÖBB FELADATOT IS KÉPES MEGOLDANI!
Nagyobb cégek csoportja (egyikük a Borland volt) piacra dobott ún. rezidens TSR programokat (Terminate and Stay Resident), olyanokat mint pl. a Sidekick, mely lehetőséget biztosított a feladatok közötti átváltásra valamilyen billentyűkombináció segítségével. A Sidekick például beépített számológépet, naptárat, határidőnaplót és egyéb más hasznos programokat tartalmazott. De az ehhez hasonló TSR programok mindössze csak egyfajta trükknek számítottak, mivel a DOS nem volt képes a többfeladatos üzemmódra.
Az 1984-es év. A PC-AT
1984-ben az IBM bemutatta a PC-AT computerét, az első személyi számítógépet, amely Intel 80286-os processzorral rendelkezett, s alkalmas volt egyszerre több feladat megoldására is. Az IBM reklámkampányában a képeken olyan PC-AT-k szerepeltek, amelyek két input-output terminállal rendelkeztek. A megrendelőknek azt ígérték, hogy az új PC-vel együtt új, egyszerre több feladat megoldására is képes, operációs rendszert is kapnak. És az IBM a Microsofttal ellentétben tartja a szavát!
Az IBM és a Microsoft között szerződéses viszony volt, mely az első, egyszerre több feladat megoldására is alkalmas operációs rendszer kifejlesztésére kötelezte az utóbbit. Bill Gates azonban makacsul ellenállt és nem kívánt új operációs rendszert gyártani az i80286 számára. Az egyik nyilvános szereplése alkalmával „halott agynak” nevezte ezt a processzort és folyamatosan próbálta meggyőzni az IBM-et, hogy álljon el az OS/2 létrehozásától a 286-osok számára, s azonnal álljon át a 386-osokra, melyek iránt már érdeklődtek az Intel-nél.
Az IBM specialistáinak többsége sem tud arról, hogy a Kék óriás számtalan belső használatú irattal rendelkezik, melyek „Általános direktívák” bélyegzővel vannak ellátva. Nos, a ї2 általános direktíva, melyet még Thomas J. Watson Jr. írt alá 1956-ban, kimondja, hogy az IBM mindig, bármilyen esetben, „a kiadásoktól függetlenül” betartja, a partnereinek és megrendelőinek tett ígéreteit. Ennek alapján az IBM nyomást gyakorolt a Microsoftra, hogy folytassák az OS/2 1.00 fejlesztését.
Abban az időben a PC-k fejlesztéséért az IBM-nél az Entry Systems Division (ESD) részleg felelt. Az ESD specialistái szorosan együttműködtek a Microsoft munkatársaival az OS/2 fejlesztése során, miközben azok már a Windows első verzióin munkálkodtak. Érdemes megemlíteni, hogy az IBM önállóan gyártotta és terjesztette a TopView nevű programot, ami egy „adalék” volt a DOS-hoz és ami egyszerre több szöveges feladat megoldását biztosította.
Az 1987-es év. OS/2 1.00
Az 1987 decemberében megjelent OS/2 az első olyan operációs rendszer volt, mely képes volt egyszerre több alkalmazás egyidejű futtatására is, mindezt a PC műszaki tulajdonságaira alapozva. Mit jelentett ez? Alfanumerikus felület. A képernyőn egy időben egy és csakis egy aktív program van jelen annak ellenére, hogy a háttérben más programok is futnak. De a multitasking de facto már létezett. A maximális memória méret 32 Mbájt volt. Figyelje meg, hogy minden OS/2 1.x az i80286 számára készült, de eredményesen működtek a 386-os rendszereken is.
Az 1988-as év. OS/2 1.10SE
1988 októberében megjelent a OS/2 1.10SE (Standard Edition) verziója. Ebben a verzióban jelent meg először a grafikus felhasználói felület (GUI - graphical user interface). Az adott interfész, amely a Presentation Manager (PM) nevet viselte. Jóval barátságosabb volt a felhasználó számára, mint a parancssor. Sajnos,a PM nagyban igényelte a profi programozókat, akik az OS/2 számára készítettek programokat. De a tapasztalat felhalmozódása után kiderült számukra, hogy a PM és az OS/2 másik része, a API (Application Programming Interfaces) teljes egészében megfelel a munka szempontjából.
Az operációs rendszer új verziójában lehetőség volt a FAT-rendszerrel rendelkező fájlstruktúra alkalmazására 2 Gbájt határig (ez 1988-ban!). Ez a méret a több merevlemez egy logikai lemezzé történő egyesítése által volt elérhető.
Az 1989-es év. OS/2 1.10EE
Gyakorlatilag az SE verzióval egyidejűleg jelent meg a piacon az OS/2 1.10EE (Extended Edition) verzió. Az 1989 elején megjelent EE verzió a Database Manager (adatbázis-kezelő) és a Communications Manager (a IBM mainframe-ek közötti kapcsolat kezelője) programokat tartalmazta.
OS/2 1.20
Az OS/2 1.20 (SE és EE) verziók a felhasználók számára feljavított Presentation Manager-t kínáltak. Az OS/2 1.20EE-ben új fájlrendszer jelent meg, a HPFS (High Performance File System), ami sokkal hatásosabban és gyorsabban működött, mint a Windows FAT-ja. A HPFS ezenkívül az adatok nagyobb egységét biztosította. Aki emlékszik rá, az tudja, a FAT táblázatokat állandóan javítgatni kellett a „Disc doctor” (Peter Norton programja) segítségével.
Szintén OS/2 1.20EE keretein belül jelent meg az első hatásos programozási nyelv, a REXX.
1989-ben egyszerre két új OS/2 verziót kezdtek el fejleszteni. Először a OS/2 2.0-t, mely kifejezetten az i80386-os processzorok számára készült. A 286-on a 2.0-ás verzió már nem működött. Ezzel egyidejűleg elkezdődött az OS/2 3.0 fejlesztése, ami a szerverek számára készült. Az OS/2 3.0-át úgy gyártották, hogy az nem csak Intel, hanem a Motorola, SUN vagy DEC processzorral rendelkező PC-k számára is elérhető legyen.
Az 1990-es év. A szakítás éve
1990-ben az IBM és a Microsoft még folytatta a közös munkát az OS/2-n. Ugyanakkor Bill Gates cégében kezdték felismerni, hogy saját fejlesztésükkel, a Windows 3.0-val, melynek értékesítése 1990 májusában kezdődött, a felhasználók jobban járnának és a Microsoft is nagyobb haszonra tehetne szert, mint az OS/2-vel. Egyre nagyobb figyelmet kezdtek fordítani a Microsoftnál a Windows fejlesztésére, s ennek eredményeként folyamatosan hagytak fel az OS/2 fejlesztésével. 1990 végére a két óriás közötti ellentét elérte a csúcspontját, és az IBM-nél annak érdekében, hogy az OS/2 korszak tovább folytatódjék, az OS/2 1.x-ből kiindulva átvették az OS/2 2.0 fejlesztését. A Microsoftnál, a Windows és az OS/2 3.0 további fejlesztésén dolgoztak. Hamarosan ez utóbbit átkeresztelték Windows NT-re.
Az 1991-es év. OS/2 1.30
Az OS/2 1.30 (ugyanúgy mint az SE és EE) az első, teljes mértékig IBM által gyártott operációs rendszer volt. A program egy részét még a Microsoft készítette, viszont az IBM mérnökei jelentősen átdolgozták azt. Plusz természetesen az új kódok. Ennek eredménye az lett, hogy az 1.30 az elődeinél sokkal „kompaktabb”, gyorsabb és megbízhatóbb lett. Rengeteg új eszközkészlet lett csatolva a programhoz, de ennek ellenére az OS/2 mutatói még mindig a Windows mutatói alatt maradtak.
Ez sosem volt számomra meglepő, mivel a Microsoftnál a Windows számára olyan kódot alkottak, amely az OS/2 1.1-hez és 1.2-höz viszonyítva kényelmesebb volt a felhasználó szempontjából és ami rengeteg eszközkészlettel rendelkezett a hardverek számára.
A felhasználóbarát példájaként szolgálhat a következő: a Windows-ban a nyomtató felinstallálása néhány kattintás csupán. Az OS/2 első verzióiban ezt a műveletet a következő algoritmus szerint kellett végrehajtani:
- felinstallálni a nyomtató eszközkezelőjét;
- beállítani a nyomtató sorrendjét;
- létrehozni a nyomtató objektumát;
- egybevetni a nyomtató eszközkezelőjét a nyomtató objektumával;
- egybevetni a nyomtatás sorrendjét a nyomtató objektumával;
- beállítani a COM portot a nyomtató számára, amelyhez csatlakozni fog;
- a SPOOL parancs segítségével átállítani a nyomtatót a kívánt portra;
- meghatározni a nyomtató beállításának opcionális paramétereit;
Kész!!! Fog-e ezek után nyomtatni a nyomtatónk, az már más kérdés.
Nem véletlen, hogy az emberek a hasonló gyötrelmek után a következőt gondolhatták: „Féltengely-ez remek, de nem tudok mit kezdeni vele”. Nekem az az érzésem, vagy a Microsoft nehezítette meg ennyire a felhasználó számára a kommunikációt az OS/2-vel, vagy a programozók felejtették el, hogy nem csak saját maguk részére készítenek operációs rendszert.
Az 1.30-ban az IBM több, a szervizeléssel kapcsolatos dolgot is átírt, többek között a nyomtató beállítása is jóval egyszerűbb és kényelmesebb lett. Az SE verzióban megtalálható volt a REXX programozási nyelv (korábban ez csak az EE tulajdonosok számára volt elérhető). A HFPS-ben megjelent a LazyWrite üzemmód. Sokat javult az együttműködés a fájlokkal. A videokártyák eszközkezelői a 1024х768-as felbontást is támogatták.
Folytatása következik.
Makszim Saskov
Forrás: http://www.comprice.ru/
|
