Bár modern kultúránk legújabb rétegét korántsem az antikvitás, az európai műveltség törzsökös gyökereiből való táplálkozás szándéka jellemzi, sőt hovatovább annak avatott művelőit sem az ebben az irányban történő elmélyülés ihlete sarkallja, azért az iskolapadtól eredendően szinte nap mint nap találkoznunk, szembesülnünk kell olyan kifejezésekkel, fogalmakkal, amelyek klasszikus indíttatásúak. Civilizálódásunk, pallérozódásunk legtermészetesebb velejárójaként kell e jelenségre tekintenünk, mivel írásosságunk, műveltségünk az ókori görög-római kultúra emlőin nevelkedett.
Szállóigéknek, kevésbé közkeletű megfogalmazással élve, "szárnyas szavaknak" nevezzük azokat a kifejezéseket, szókapcsolatokat, amelyeket, amelyeket mondandónk nyomatékosítása, frappánsabbá sarkítása céljából belefűzünk gondolatmenetünkbe. Sajnálatosan nemegyszer oly módon, hogy nem feddhetetlenül vagyunk azok valós jelentéstartalmának tudatában. Pedig magyarságunk legfényesebb elméi alkották azokat az utókor számára - üdvösen - átvételre, átörökítésre méltónak. Tette ezt mindenekelőtt az úgynevezett "klasszikus triász" -- Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós, Rájnis József - két évszázaddal előttünk járva, a magyarság magyarnyelvűségéért vívott harcát győzelemre segítve --, s a nyomdokaikba lépő Virág Benedek, Dugonics András, Faludi Ferenc és Berzsenyi Dániel.. Meg Kazinczy Ferenc és megyénk szülötte, a radvánci Gyöngyös István.
Beköszöntőnek szánt sorainktól távol áll a "sztentóri hang" megütésének bárminemű szándéka, mert az örökérvényű klasszikust idéző költőnk, Reviczky Gyula szavaival élve: "Kék egével ős Homérosz valamennyi nemzete." És manapság a sztentóri hang talán nem is minden felvetésben ildomos.
Főleg, ha nem ásunk le a szállóige ősgyökeréig. "Ős Homéroszig". A "költők atyja" mondja ugyanis, illetőleg veti "selymes papiruszra" Iliásza halhatatlan hexaméteres sorpárjainak egyikében:
"… hősszívű Sztentór…, kinek akkora hangja
száll érc torkából, mint ötven más daliának…"
A költő megénekelte daliás időkben Sztentór hangja minden bizonnyal helyénvaló, sőt Llion vára alatt célra vezérlő volt. Mert a korszellem sugallta nyomaték diktálta. Nem pedig a ledér Szép Heléna pipogya király-férje, Meneláosz, mai szemmel nézve megmosolyogtató jogorvoslási próbálkozása. Hellász minden állama seregeinek élén egy megszöktetett szépasszony kegyeinek visszaszerzéséért.
De gondolkozzunk el rajta, vajon időszerű-e a sztentóri hang mondvacsinált argumentumok szülte alapokra építve? Mert hiába sztentórian acélos és dörgő a hangunk, ha mindössze mondandónk ürességét próbáljuk aládúcolni vele. A poéták elejének "mézédes szava" így csak "homéroszi kacajt" fakaszthat.
Mert profánra fordítva: "Szamárbőgés nem hallatszik fel az Olümposzra."
Hogy hol van az Olümposz? Az ókori Thesszália és Makedónia határán emelkedő hegycsúcson, amelyen Szophoklész, Arisztophanész és Vergíliusz nyomán a klasszicizmus nagyjai kijelölték az örök ifjúságban boldog istenek honát.
Béres Barna
|
