A hőn áhított cél, a minden másnál kecsegtetőbb végkifejlet, a lét utáni lét lehetőségeként is megfogalmazott mindenkori non plus ultra megjelölésére, kifejezésére, esetenként eufemisztikus körülírására minden nép képzeletvilágában, hitregéiben, mondáiban, létezik egy helyet, netalán állapotot megjelölő kifejezés, gyakorta frazeológiai egységgé kristályosodott szókapcsolat, amely az örök emberi reménykedés -- elvégre a remény hal meg utoljára -- megtestesítője.
Erre a -- képletesen szólva -- célállomásra az ember nem a maga fizikai valóságában, hanem a lelke, illetve az árnya (példának okáért az ókori görögök felfogásában) révén jut el.
Ilyen "célállomás" volt mondjuk a germánok hitvilágában a Walhalla. Odin főisten csodálatos palotája, ahová a csatában hősi halált halt harcosok lelke jutott el, vagy állapotként a buddhisták nirvánája, a maga nemében ilyen a keresztény mennyország -- amely azonban, ugye, egészen más jellegű érdemek felmutatásával érdemelhető ki -- és a mohamedán paradicsom, s ilyen volt a minden "célállomások" elsője, amelyet az antik világ nagy fazonszabásza, az úkori görögség "elíziumi mezők" formában fogalmazott meg a maga számára.
Az elíziumi mezők első írásos említésével hol is találkozhatnánk másutt, mint a jó öreg Homérosznál, aki az Odüsszeia 563. sorában az üdvözült lelkek a föld szélén található honának megjelölésére használja elüszioni mezők formában. Ennek a latinos változata honosodott meg nyelvünkben elíziumi mezőkként és vált szállóigévé.
De milyen helyet is jelöl Homérosznál eredendően az elüszioni mezők szókapcsolat? Olyat,
"…hol a legkönnyebb lét várja a földi lakókat,
hó nem esik, viharok sose dúlnak, nincs soha zápor,
éleshangú Zephír szele fú csak folyton e tájon,
Ókeanosztól jő, hogy az embereket felüdítse."
Nem véletlen, hogy latinos formában honosodott meg e szállóige nyelvünkben, hiszen kultúránk és irodalmunk "dekádos" időszakban a latin nyelv közvetítésével jutottak el a magyarsághoz sok egyébbel együtt a görög szellem kincsei is. Az idők során pedig -- már csak ilyen a szállóigék sorsa -- jelentéstartalma, illetve az általa hordozott érzelmi-értelmi töltet egyszerre tágult és szűkült, mígnem kialakult belőle a ma is használatos "az elíziumi mezőkre költözött" hétköznapi szólásforma. És innen már csak egy bakugrásnyi távolság választotta el a nyelvhasználatot a ma is széltében-hosszában ismert és használt"az örök vadászmezőkre költözött" szólásváltozattól. Amit, mint köztudott, az észak-amerikai indiánok hitvilágából a múlt század derekán olyan népszerű vadnyugati regények plántáltak át tudatunkba. Kétségkívül leszűkített jelentéstartalommal, ami mindössze arra korlátozódik, hogy a szóban forgó helyre távozott személy befejezte evilági pályafutását, azaz elhalálozott. És egy olyan világba távozott, minden elképzelhető földi jóban lesz része. Elérkezett tehát arra az célállomásra, ahová emberi valójában nem juthatott el.
Béres Barna
|
