A mutatvány a szabad ég alatt zajlik. A színpadon mágusunkra egy kényszerzubbonyt adnak. Kötéllel összecsomózzák a lábát, s egy szerkezethez rögzítik. E szerkezetet tartó köteleket az asszisztensek meggyújtják. Az égő köteleken fejjel lefelé, szorosan megkötözött kényszerzubbonyban lógó bűvészt több emeletnyi magasságba emelik. A kötélen himbálózó illuzionista alatt sok száz égő kopja mered az ég felé, még veszélyesebbé téve e mutatványt. Nos, Copperfield kiszabadul a kényszerzubbonyból. Eközben az őt és a szerkezetet tartó égő kötelek egyenként égnek át és szakadnak el. Az idővel versenyt futó mágust tartó kötelekből mind kevesebb marad. Szinte az utolsó pillanatban a kiszabadult bűvész egy másik, mentőkötélbe kapaszkodik meg. Ekkor a korábban őt tartó szerkezet kötélzete átég, s kisebb tűzijátékot idézvén elő csapódik zuhanás közben a hegyes kopják közé. Hatalmas ováció kíséri a bűvész megmenekülését.
A titok
Számomra nem teljesen érthető e mutatvány bűvészi értéke. Ugye kedves olvasó, nem gondolja komolyan, hogy a színpadon repülni, a levegőben semmivé válni képes, dúsgazdag mágus valóban kockáztatni meri az életét, hogy valamilyen előre nem látható ok folytán a lezuhanó szerkezettel együtt a kopják közé csapódván, felnyársalva vessen véget az életének? Ugye nem?
A mutatvány egyik kulcsfontosságú mozzanata a kényszerzubbony felöltése. Miközben segítői ráadják, s szorosan megkötözik, Copperfield bal keze mindvégig szabad marad. Ennyi a titok. A többi csupán műszaki eszközökkel végrehajtott grandiózus show.

A bűvészre kényszerzubbonyt adnak
Az első képen a bűvészre ráadják a kényszerzubbonyt. Valóban ráadják, háttal a nézők felé fordítják, s összegombolják azt.
Itt semmi különös nem történik.
Ezután a segítők újra arccal a nézők felé fordítják a mágust. És itt következik a csel.

Copperfield észrevétlenül visszahúzza a bal karját
Kezeire vastag szalagokat kötnek, s ezeket széthúzván feszítik meg a kényszerzubbonyt. No, a bűvész kihasználván azt, hogy a kényszerzubbony ujjai megfeszülnek, bal kezét visszahúzza kissé, könyökben meghajlítván azt.

Copperfield bal oldala mindvégig takarásban van
Egy pillanattal később oldalt fordítják, akképp, hogy a bal kézujj takarásba kerül, s a nézők nem láthatják, hogy az valóban üres, nincs benne Copperfield karja. A segítők mi mindent meg nem tesznek azért, hogy erről eltereljék a nézők figyelmét!

A mágus fejjel lefelé lóg a magasban a szerkezethez rögzítve, melynek égnek a kötelei
Ezután a bűvész lábait gondosan a szerkezethez rögzítik, mely a magasba emeli majd. A köteleket speciális módon csomózzák meg, akképp, hogy az illuzionista könnyedén ki tudja szabadítani előbb az egyik, majd pedig a másik lábát. A kötelek acélszállal vannak megerősítve, ami garantálja, hogy a mágus a kötelek elégése esetén sem zuhan a mélybe. Az égő kötél szálai pedig egy távirányított szerkezet közreműködésével látványosan szakadnak el.

Az égő köteleket egy távirányított szerkezet engedi el
És íme a bizonyíték. A képen az a pillanat látható, mikor a mágust a magasba emelik. Jól látszik, hogy a kényszerzubbony bal ujja üres. Figyelmesen nézzék meg a jobb, majd pedig a bal kezét. A különbség szembetűnő.

A magasban a fejjel lefelé lógó bűvészről készült felvétel. Jól látszik, hogy a kényszerzubbony bal ujja üres
A szabad, bal kezével könnyedén kigombolja a kényszerzubbonyt, s oldozza ki a gyermeki egyszerűséggel megkötött csomókat.
Gondolom, a továbbiak magyarázata sem okoz senkinek különösebb gondot. Miután kiszabadította lábait, csupán arra a pillanatra vár, mikor biztonságosan megkapaszkodhat a másik kötélben.
Amikor az asszisztensek látják, hogy Copperfield biztonságban van, távirányítással kioldják az utolsó égő kötelet is. A szerkezet a mélybe zuhan, egyfajta tűzijátékot váltván ki. Mindezt természetesen a nézők elragadtatott ovációja kíséri.
Timur Abdulov, Szergej Malisev
Forrás: http://www.copperfield.ru/
Áthatolás a tükrön keresztül
Százdolláros bankjegy átdöfése egy ceruzával
A keleti expressz eltüntetése
Gyűrű a homokórán
Repülő rózsa
A Szabadság-szobor eltüntetése
A David Copperfielden való áthatolás
A falon lévő rajz jövendölése
A halálos fűrész
Menekülés a felrobbanó épületből
A nagy fekete láda
Tinta-háromszög
Ősszezsugorodás a ládában
Lebegés a szökőkúton
Táncoló asztal
A kés
A repülőgép eltüntetése
Egy lány feldarabolása több részre
A lift
Repülés
Metamorfózis
A vörös ruhás lány
A Kínai Nagy Falon való áthatolás
Lerajzolt kártya
A Barkley-ház
A Tűztornádó titkai
Megjelenés a semmiből
A lézer
A repülő fotel
A kacsa
A leskelődő
|