Ha valakinek ismerős a Doug Engelbart név, akkor azt nagy valószínűséggel az egérrel azonosítja, ami jelenleg a legnépszerűbb manipulátor, mely a kurzor mozgatására szolgál.
Ő volt az, aki megalkotta és elnevezte ezt az eszközt "egérnek". Az egér dicsőséget és sikert hozott számára, de csak 30 évvel a feltalálása után. Az egeret ugyanis nem megfelelő módon védette le, ugyanis mindössze a mechanizmusa lett levédve, és nem maga az ötlet. A korszerű egerek teljesen más elven működnek, mint amelyet Doug Engelbart levédett, ezért a gyártók nem kötelesek jogdíjat fizetni a feltalálónak.Itt kell megemlítenem egy világhírű amerikait, Zingert, aki levédette a tűt, amely az éles végén lyukkal rendelkezik. Ezzel biztosította magának azt, hogy mindenki, aki varrógépet gyárt, köteles neki jogdíjat fizetni. A köztudatban nagyon sokáig úgy élt, hogy az egér a XeroxPARC találmánya, illetve az Apple felfedezése. Ez csak abból a szempontból igaz, hogy az emberiség főképp ezeknek a cégeknek köszönhetően ismerte meg az egeret, de korántsem ők voltak a "felfedezők". Engelbart hivatalosan csak 1998-ban lett elismerve, az egér feltalálójaként, amikor megkapta a Lemelson-MIT Prize díjat. A díj összege 500 000 dollár volt, és azok kaphatják meg, akik valamilyen rendkívüli találmányt mondhatnak a magukénak.
Doug Engelbart
Ezzel gyakorlatilag egyidejűleg még egy jelentős esemény történt. Engelbart egy másik díjat is kapott, a Association for Computing Machinery (ACM) díját, amely Alan Turing nevét viseli. Ez egy meglehetősen szerény (25 000 dollár) összegű díj, ugyanakkor ezt tartják a számítástechnikában a Nobel-díjnak. E díjat a tudós azon más munkái elismeréseként kapta, amelyek számos műszaki újítás ideológiai alapjául szolgáltak az interaktív eszközök és a számítógépes hálózatok terén.
Ezekből a díjakból is jól látszik Engelbart nagysága. A tudós eredményeinek jelentős részét a Stanford Research Institute (SRI) kutatóintézetben - amely a stanfordi egyetem egyik kutatólaboratóriuma - végzett munkája során érte el.
Az egér története
Ha Engelbartról beszélünk, mindenekelőtt az egérről kell szót ejtenünk, és nem is annyira a történelmi hűség okán, hanem inkább azért, hogy jobban megérthessük azokat a körülményeket, melyek között megszületett e találmány.
A legfontosabb az, hogy ez az eszköz nem a véletlen műve, hanem komoly kutatómunka végeredményeként jött létre. A SuperKids-nek adott interjúban Engelbart megjegyezte, hogy az egér csak egy óriási projekt egy apró eleme volt. A projekt célja az emberi intelligencia lehetőségeinek kiszélesítése volt.
Miközben egy interaktív eszköz létrehozásán fáradoztak, amely képekkel és szöveggel dolgozott, Engelbert és munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy az akkor ismert manipulátorok egyike sem felel meg az ő elképzeléseiknek. Annak érdekében, hogy megalkossák a tökéleteshez legközelebb álló eszközt, különböző típusú manipulátorokat vizsgáltak meg. Már a fejlesztésnek ebben a szakaszában megalkották azokat a paramétereket, melyekkel a későbbi eszköznek, amelyet egérnek neveztek el, rendelkeznie kellett.
Ennek a manipulátornak az első példányát Bill English készítette el, a hozzávaló programot pedig Jeff Rulifson írta. A projektet részben a NASA is finanszírozta. Az ő kérésükre végezték el a különböző eszközök összehasonlítását, és ebben az összehasonlításban, bármennyire is furcsa, az egér alulmaradt, ugyanis nem volt képes működni a súlytalanság állapotában.
Vannevar Bush és Doug Engelbart
Ők azok az emberek, akik az élen állnak azon szakemberek sorában, akiknek a munkásságát az angol visionary szóval lehet megjelölni. Sajnos, nincs ennek a szónak jó magyar megfelelője, de ha körül kellene írni ezeket az embereket, akkor azt lehetne mondani róluk, hogy tudósok ugyan, de már majdnem tudományos fantasztikumok szerzői. Ezek az emberek általában nincsenek közvetlen kapcsolatban a termeléssel, az ő szerepük az akadémikus előrelátás. Az ilyen személyek nagyon nagy hatással vannak a fejlődésre.
Doug Engelbart mindenekelőtt azért lett Vannevar Bush követője, mert mindketten úgy értékelték a számítógépet, mint az emberi intelligencia kiszélesedésének egyik lehetőségét. A számítástechnika fejlődésének korai szakaszában két uralkodó nézet létezett, melyek a számítógépek szerepét próbálták meghatározni. Az egyik oldalt a "technikusok" képviselték, akik pragmatikus problémákkal foglalkoztak, a másik oldalon pedig a "romantikusok" álltak, akik arra a kérdésre próbálták megtalálni a választ, hogy gondolkodhat-e a gép. Bush és Engelbart valahol középen helyezkedett el, ők ugyanis az ún. "ember-gép" rendszerekben látták a jövőt, ahol kizárólag az ember végzi az alkotó munkát, a számítógép szerepe pedig az, hogy ehhez asszisztáljon.
Azt, hogy ismerték-e egymást személyesen, nem lehet tudni, de azt igen, hogy a 40-es évek végén Engelbart elolvasta Bush egyik leghíresebb cikkét, az "As We May Think"-et, amelyben szerző leírta, hogyan képzeli el a jövő számítógépeit. Ennek érdekében kiválasztott egy hipotetikus gépet, a Memex-et.
Ennek a gépnek, - amelyik képes kiszolgálni az embert az intellektuális munkája
során, - az ötlete meghatározta Engelbart későbbi munkáit. Húsz évvel ennek a cikknek a publikálása után Engelbart képes volt több olyan eszközt is elkészíteni, melyeket Bush talált ki a Memex számára. Engelbart azonban még tovább ment, nemcsak egy izolált gépet alkotott meg, amelyik egy önálló felhasználóra orientálódik, hanem a számítógépes hálózat képében meglátta a számítógépben a korporatív munka lehetőségét is.
Saját úton járva
Engelbart mérnöki karrierje 1948-ban kezdődött. Miután elvégezte az egyetemet, az Oregoni Állami Egyetem laboratóriumában kezdett el dolgozni, amelyik később a NASA egyik laboratóriuma lett. Ott egészen 1955-ig radar-rendszerekkel foglalkozott, mindenekelőtt olyan rendszerek fejlesztésével, melyek az információ megjelenítésére szolgáltak. Természetesen ekkor még digitális feldolgozás nélkül jelentek meg a radarképek a képernyőn, és lehet, hogy Engelbart volt a világon az első, akinek eszébe jutott a számítógép és a képernyő egyesítése, ami a szöveges információ bevitelét és a kép digitalizálását szolgálja. Erre azonban még 10 évet kellett várni, az első monitor megjelenéséig.
Ekkor találkozott Engelbart először azzal a problémával, ami évekig meghatározta munkásságát. Egy olyan tudós ötlete azonban, aki évtizedekkel megelőzte a korát, természetesen nevetségesnek tűnt mások szemében. Engelbart fájdalmasan meséli, miképp próbálta megmagyarázni a számítógépről alkotott elképzeléseit a legkülönbözőbb fórumokon, de mindenütt elutasították. Eljutott egészen David Packard-ig, aki a Hewlett-Packard tulajdonosa volt, de még ő sem találta ezeket az ötleteket hasznosíthatóknak.
Nem maradt más hátra, mint olyan eszközök felkutatása, melyek segítségével megnyithatja saját laboratóriumát. Ezt a laboratóriumot Augmentation Research Centre (ARC) néven hozta létre a Stanford Research Institute (SRI) keretein belül.
A laboratórium a CSCW (Computer Supported Co-operative Work)-kel kezdett el foglalkozni, amit ma a korporatív munkát kiszolgáló szoftvereknek nevezünk (grupware). Az akkor "Dolgozzunk közösen" ("Working Together") címmel publikált cikkében, Engelbart így határozta meg a feladatát: "Olyan feltételek létrehozása, melyek biztosítják a földrajzilag különböző helyeken tartózkodó emberek szinkronizált munkáját".
Az első egér
Gondolják el: az 50-es évek vége, a 60-as évek eleje. A Szovjetunió még nem maradt el a számítástechnika fejlődésében az USA-tól. De kinek juthatott volna eszébe akkor egy ilyen őrült ötlet? Még ennél is megdöbbentőbb az a jelszó, melynek alapján Engelbart dolgozott: "Augmentation not automation". Megpróbálom megmagyarázni a jelentését: az "augmentation" magyar megfelelője a "növekedés". Engelbart ezzel azt szerette volna kiemelni, hogy ők nem az akkoriban megszokott úton haladnak a fejlesztések terén, vagyis nem az automatizációt részesítik előnyben (mesterséges intelligencia, automatikus fordítás stb.). Az idő bebizonyította, hogy az automatizáció, ha nem is zsákutca, de mindenképpen kerülő út.
Engelbart teljesen másképp szemlélte az életet. Ö nem akarta leváltani az embert a számítógép által, mivel már akkor értette a gép és az ember közötti funkcionális különbségeket. Az ötleteit az általa kifejlesztett rendszerbe, az NLS (On-Line System)-be integrálta.
Az NLS legfontosabb funkciói a következők voltak:
- szövegszerkesztés on-line üzemmódban,
- hipertext utalások,
- telekonferencia,
- elektronikus levelezés,
- a gép konfigurálása a felhasználó igényeinek megfelelően.
Ezeket a funkciókat nem lehetett realizálni azokkal az eszközökkel, melyekkel a tudósok akkoriban rendelkeztek. Ezért Engelbartnak rengeteg új szoftvert és hardvert kellett megalkotnia, melyek ma már klasszikusnak számítanak:
- az egér, ami a pozíció megjelölését szolgálja a képernyőn,
- többablakos rendszer, ami az információ bevitelét segítette,
- multimédia,
- client-szerver architektúra,
- univerzális felhasználói interfész.
Az NLS az ETLANTU (Easy To Learn And Natural To Use) elvén működött, vagyis "könnyen elsajátitható és könnyen használható". A rendszer legfontosabb eleme viszont az integrált vizuális közeg létrehozása, mely a felhasználó igényeihez alkalmazkodik. Akkoriban kizárólag csak a programozók tudtak kommunikálni a számítógépekkel, de még ők is olyan eszközökkel dolgoztak, mint a kártyák vagy a mágnes szalagok.
Az NLS-t a nagyközönségnek először 1968-ban mutatták be, az őszi számítógép-kiállításon (Fall Joint Computer Conference). Itt volt a bemutatója a rendszer legfontosabb elemeinek, többek között az egérnek is. Megjegyzem, hogy mindez egy telekonferencia keretén belül történt, a kiállítóterem és az SRI laboratóriuma között.
"Szibériai száműzetés"
A következő években Engelbart sorsa nagyon nehézre fordult. Valami nem úgy működött a laboratóriumban, ahogy kellett volna, ezért a munkatársainak többsége átment az akkoriban lendületesen fejlődő XeroxPARC-hoz. Leégett a családi ház, és végül ő is nagyon komolyan megbetegedett, az orvosok abban sem voltak biztosak, hogy túléli. Mindez nem kevés egy ember számára, ám ő talpon maradt. De közben munkát kellett keresnie magáncégeknél, mivel nem sikerült támogatót találnia további kutatásaihoz. Nem szívesen emlékszik vissza ezekre az évekre. Az egyik interjúban "szibériai száműzetésnek" nevezte ezt a korszakot.
A munkát azonban továbbra sem hagyta abba. Az Applel II megjelenése után Engelbart és Steve Jobs között egy beszélgetés zajlott le, melynek során felszínre kerültek a köztük lévő nézetkülönbségek. Jobs kiállt amellett, hogy a teljes kapacitásnak az adott felhasználó adott gépén kell összpontosulnia. Engelbart viszont, hangoztatta azt a nézetét, amit ma hálózati megközelítésnek nevezünk. Köztudott, hogy kinek a nézete volt akkoriban általánosan elfogadott, és hogy miért volt Steve Jobsnak igaza. Ám van más is, amit el kell ismernünk: hálózat nélkül elképzelhetetlen egy korszerű PC, vagyis bizonyos értelemben Doug Engelbart-nak is igaza volt.
Késői elismerés
A 80-as évek végére Engelbart sorsa jobbra fordult. Az érdemeit, ha megkésve is, de egyre többen elismerték. A már korábban említett díjak mellett Engelbart ekkoriban még számtalan kitüntetést kapott:
1987 - a PC Magazine díja (életműdíj),
1990 - az ACM Software System díja,
1991 - az amerikai találmányi hivatal díja,
1992 - az Electronic Frontier Foundation díja,
1993 - az IEEE Computer Pioneer Award díja,
1994 - a Computerworld és a Price Waterhouse díja,
1994 - Oregon állam díszdoktora,
1994 - az USA Tudományos Akadémiájának tagja.
Nem csak a díjak árulnak el sok mindent erről az emberről. Az is sokat mond, hogy nagyon sokan elődjüknek tartják Engelbartot. Az egyik ilyen "utód" Ted Nilson, a korszerű hypertext atyja.
Scotty MacInly, a SUN Microsystems egyik vezetője a következőket mondta: "Doug a hálózati technológiák úttörője volt akkor, amikor ezzel még senki sem foglalkozott". Lehet, hogy innen ered a SUN szlogenje, melyet még 1982-ben találtak ki: "The Network is the Computer", vagyis "A hálózat nem más, mint maga a számítógép". Manapság, amikor a hálózati technológiák szerepe mindenki számára világos, ez a jelszó szinte teljesen elvesztette lényegét. 17 évvel ezelőtt azonban még semmi sem volt ennyire egyértelmű, és ez a jelszó egyfajta misztikumnak tűnt.
Köztudott, hogy a SUN története a standfordi egyetemen kezdődött (SUN = Stanford University Network), ahol Engelbart is dolgozott a 50-es évek végétől 20 éven át. Vagyis az utódlás nem kétséges.
Engelbart ma már régen túl van hetvenedik születésnapján, de továbbra is kitartóan munkálkodik. Létrehozott egy kis kutatóközpontot, melyet Bootstrap-nak nevezett el. Ha valaki nem tudná, akkor ez a szó tulajdonképpen azt jelenti az operációs rendszerek világában, hogy a betöltés lépcsőzetes, vagyis mozgás lentről fölfelé.
Doug Engelbart életútja egy közismert közhelyt támaszt alá: a siker és az elismerés csak nagyon ritkán adatik meg az úttörőknek. A számítástechnikában vannak ugyan kivételek, de általában nem az "arat", aki "vetett".Rengeteg ilyen példát lehetne felhozni. Egyszer valaki úgy titulálta Engelbartot, mint aki a legtöbbet tette a PC megalkotásáért. Ezzel viszont mindenki másnál kevesebb haszonra tett szert. Cinikus ugyan, de igaz megállapítás.
Leonyid Csernyak
Forrás: http://www.computer-museum.ru/
|
