Néhány történet az orosz valóságból.
Az első történet
Egy ízben ellátogattunk a barátommal a bolhapiacra, hogy megvásároljuk a gépéhez szükséges hangberendezést. Történt ez 2000 telének vége felé. Az időjárás pocsék volt, és semmi jót nem vártam ettől a naptól. Fél órával később teljesen átáztam és csontig átfáztam. Végül kiválasztottunk egy hangkártyát és meg is vásároltuk. Még maradt egy kevés pénzem, és úgy döntöttem, hogy megszabadulok tőle. Megszemléltem a merevlemez-árusok kínálatát. Az egyik standnál megakadt a szemem a portékán, hiszen nagyon olcsón kínálták a vinyókat. Kezembe vettem, s megvizsgáltam az egyiket. A hátlapján a "sérült" felirat virított. Így folytatódott: "Csupán a BIOS olvassa" A többi merevlemezen is hasonló feliratok éktelenkedtek.
Semmi olyannal nem találkoztam, ami komolyan felkeltette volna az érdeklődésemet. Váratlanul megpillantottam azonban a Quantum nagyon jellegzetes dobozát. Ezüstös, króm színben pompázott a többi HDD között.
Kezembe vettem ezt az egykor jobb napokat is látott Quantum FireBall EL 2.5 vinyót, és rájöttem, hogy pontosan olyan, mint amilyen nekem is volt. Néztem ezt a csodát, és rövid idő után észrevettem rajta a "sok hiba" feliratot. Ez nagyon megdöbbentett. Sosem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen kis doboz miként tud annyi hibát magában hordozni. A barátaim elbeszélései alapján a Quantum az egyik legmegbízhatóbb HDD, más HDD-k olyan rosszak, hogy már az is előfordult, hogy működés közben felrobbantak.
Nekem is volt már hasonló kalandom, ez azonban nagyon szerencsésen végződött. Még abban az időben, amikor programok feltörésével foglalkoztam, valaki felosztotta a gépemen a winchestert két részre. Így játszadoztam vele kb. másfél évig. Egy alkalommal, amikor futtattam a Scandisk-et, az a D lemezen hibát jelzett. Nagyon megdöbbentem, mivel a hiba pontosan a lemez közepén volt. Mit tegyek? A jótállás már régen lejárt. Így nem maradt más hátra, megpróbálkoztam önállóan megoldani ezt a problémát. Nem volt más választásom, formáztam a lemezt, és ha már úgyis elvégeztem ezt a műveletet, átalakítottam FAT32-essé, installáltam a Partition Magic-et, és elvégeztem az összes szükséges műveletet. Kilépve a programból ismét lefuttattam a Scandisk-et, és a probléma csodák csodájára megszűnt.
Visszaemlékezve erre az esetre úgy döntöttem, hogy megveszem ezt a hard-ot, annak ellenére, hogy a barátom megpróbált lebeszélni erről: "Menj, vegyél egy pár játékot és programot, a maradék pénzt pedig este elsörözzük". Én ellenben azt feleltem, hogy a sört este amúgy is megisszuk, de megveszem ezt a lemezt. Amikor távoztunk, az eladó elégedett arckifejezéssel nézett utánunk.
Mikor hazaértem, sietve elküldtem a barátomat, s azonnal hozzákapcsoltam a winchestert a géphez. És csodák csodája! A gép felismerte a működő vinyóm "ikertestvérét".
Akár hiszik, akár nem, a bagóért vett adattároló mind a mai napig kifogástalanul működik. A "hibás" feliratot azóta is a monitorom szélére ragasztva őrzöm. Úgy látszik, a "hiba" fogalma nálunk mást jelent, mint arra nyugatabbra...
From: voodoo
Második történet
Egy nagyon érdekes történet jutott eszembe, ami még 1994-ben esett meg velem. Ekkoriban sok olyan számítástechnikai cég volt a piacon, melyek még teljesen ismeretlenek voltak, mivel akkoriban indultak.
Egyszóval elmentünk a barátommal az egyik ilyen cégbe, a "Wist"-be, hogy megvegyük élete első számítógépét. Egy "csodálatos" gépet vásároltunk: 386 DX-40 processzor, 4 Mbájt RAM, 250 Mbájt HDD - maga a csoda. Amikor megtudtam, hogy a minitorony-doboz digitális kijelzővel van ellátva, megkértem a cég szakemberét, hogy állítsa be rajta a helyes órajel-frekvenciát, hogy tudjam, mikor van a Turbo üzemmód bekapcsolva. Nehogy már nekem kelljen utólag piszkálnom.
A szakember nagyot sóhajtott, majd legyintett. Azt felelte: nem valószínű, hogy sikerülni fog, mivel a számítógép túl nagy teljesítményű, s elképzelhető, hogy a kijelző nem lesz képes elvégezni a szükséges számításokat. A szakértő "szakértelmén" olyannyira megdöbbentünk, hogy nem tudtunk megszólalni.
Az úriember eltűnt a raktárajtó mögött, majd egy idő múlva újra megjelent. Elégedett arckifejezéssel kijelentette, hogy a cég jól képzett szakemberének sikerült megtalálnia a megoldást e problémára, s most már az indikátor kiválóan működik. Alig voltam képes visszafojtani a nevetésemet.
Ma már a barátom szakemberként foglalkozik a számítástechnikával. A szóban forgó gép még mindig működik nála. Amikor meglátjuk a gép házán a kijelzőt, mindig eszünkbe jut e történet, ami a gép vásárlásakor megesett velünk. :-)
Alekszandr Jasznov
Harmadik történet
Egy hideg őszi napon, még 1997-ben, az egyik barátom, aki szakmáját tekintve gyógyszerész, úgy döntött, hogy szüksége van saját számítógépre. Egy kész számítógép megvásárlásától azonban elállt, mivel olyan számítógépet szeretett volna, mely kizárólag kifogástalan alkatrészekből áll majd. A szakmai tanácsadó feladatát nekem kellett betöltenem.
Nem fogom részletesen leírni az alkatrészek megvásárlásának körülményeit: sokan ismerik, hogyan történik ez. Végül a kész számítógép az asztalon állt, mindenki legnagyobb megelégedésére. Sőt! Még működött is!
El tudják képzelni az újdonsült tulajdonosa határtalan örömét? Akkor képzeljék el a lelki állapotát és arckifejezését, amikor a merevlemez formázása során annyi hibás szektor jelent meg a HDD-n, mint az égen a csillag.
Mit lehet ebben az esetben tenni? Helyes: vissza kell menni oda, ahol megvásároltuk, és be kell cserélni egy működőképes darabra.
Az eladó a félig üres teremben megvizsgálta a "beteg" eszközt. Kereste a külsérelmi nyomokat, hátha egy párszor a földhöz csaptuk a vinyót, netalán szöget vertünk vele a falba. De semmi ilyet nem talált.
Még az egyik szemét is becsukta, s hunyorogva vizslatta az ominózus eszközt. Ez sem segített. Nem talált semmit. A vinyón nem volt külsérelmi nyom! Végül még meg is rázta, de semmi sem csörömpölt benne.
Hmmm - sóhajtott fel. Rendben, hagyják itt. Szakértőnk megvizsgálja majd, s eldönti, mi is legyen. Javítjuk vagy kicseréljük.
Arra a kérdésemre, hogy minek a szakértői vizsgálat, hiszen külsérelmi nyomok nincsenek rajta, nem tudott mit felelni. Azt is felvetettem, hogy nincs megfelelő steril helyiségük, hogy az adattárolót szétszedjék, s megvizsgálják. Az eladó csak hallgatott.
A szakértői vizsgálat három napig tartott volna. Látván barátom elkeseredett arckifejezését, előhúztam tarsolyomból az utolsó adut is: emlegetni kezdtem a fogyasztóvédelmet, s a vásárlók jogait. És... csoda történt!
Nyikorogva kitárult egy ajtó, az egyik szomszédos üvegfalú helyiségből előlépett valaki. Nyájas szavakkal invitált be a szobájába. "Majd nyugodtan megbeszéljük, megoldjuk a problémát" - mondta. Túltengett benne a segítőkészség. Mint a mesében.
De a mese itt véget is ér, s kezdődik a rideg orosz valóság. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, az eddigi nyájas arckifejezés eltűnt, egy gyilkos ábrázat lépett a helyébe. "Elhúzod a beled, vagy szétverem a pofád" - sziszegte. Pontosabban nem is ezt mondta, hanem az egészet egy kicsit durvábban, népi, felmenőket is felemlegető kifejezésekkel megtűzdelve.
Persze még vitatkozhattam volna vele, hiszen a megkínzást és kivégzést csak nem ejti meg az üvegfalú szobában? Letettem azonban minden ilyen irányú szándékomról. Otthagytuk inkább a vinyót, és sietve távoztunk.
Beérve a munkahelyemre, gyorsan megfogalmaztam egy indulatos levelet, melyben vázoltam a történteket, s azt is, hogy miként félemlítettek meg bennünket. E levelet elküldtem több számítógépes folyóiratnak is. Figyelmeztessék a mit sem sejtő vásárlókat mindarra a veszélyre, ami e cégben rájuk leselkedik. Az egyik folyóirat közzé is tette "Szörnyű történet" címmel.
Végre megnyugodtam.
A hibás adattárolót kicserélték. Az üvegfalú szoba cerberusa nem volt sehol.
Azt hiszik, ezzel vége a történetnek? Korántsem. A második felvonás csak most kezdődött.
Egy nap, mikor beértem a munkahelyemre, ott két kétajtós szekrény méretű fickó várt rám. Akkorák voltak, hogy túltettek a szórakozóhelyek kidobólegényein. Egyszóval nagydarabok voltak. Még az üvegfalú szoba cerberusánál is nagyobbak. Gondoltam, számot vetek eddigi szürkécske életemmel, és rövidesen kopogtatok Szent Péternél.
Nos, e két gorilla kinézetű egyén baráti, udvarias hangon (nem viccelek) szólított meg. Elmagyarázták, hogy azért vannak itt, mert a leközölt, indulatos levelemben elvétettem néhány betűt, amikor megneveztem a céget. Valóban! Indulattal terhes sietségemben elírtam azt. A Monokom helyett Monomah nevet írtam le. Nem tévedtem ugyan nagyot, hiszen a Monokom a Monomah termékeit árusította. Hasonló volt a logójuk, s a cég neve is ugyanolyan betűtípussal íródott. A Monomah reklámja pedig oly sokszor volt látható a tévé képernyőjén, hogy nem volt nehéz összetéveszteni őket.
A cikkben tévesen megnevezett cégnek rengeteg kellemetlensége támadt. Több pályázatot is elvesztettek, mivel a leközölt levelem miatt már nem bíztak bennük. Csökkent a forgalmuk is, hiszen elolvasván a leközölt levelem, sokan féltették a pofájuk (pardon, arcuk) épségét, ha netalán egy hibás alkatrészt kell majd visszavinniük.
Szerencsére engem nem vádoltak semmivel. Nem kérték számon rajtam az elszenvedett veszteségüket. Csupán arra kértek, hogy írjak alá egy papírt, melyen a Monokom neve helyett mindenütt a Monomah szerepelt. Nyilatkozat volt, melyben elismerem, hogy a cég megnevezése során elírtam annak nevét. Nem sokat teketóriáztam, aláírtam. Nem voltam kíváncsi arra, hogy e két udvarias hústorony esetleg egy nem üvegfalú szobába invitál-e majd, négyszemközti baráti csevelyre, ha nem írom alá.
A történteket szerencsésen megúsztam. Többet nem is hallottam arról a cégről, ahol ily udvariatlanul bántak velem. A tévesen megnevezett cég viszont azóta is virágzik. Reklámjait ma is látom a televízióban.
Andrej Ignatov
Negyedik történet
Úgy három-négy évvel ezelőtt történt. Van nekem egy újgazdag barátom. Viszonylag jó felfogású, a számítástechnikához azonban egyáltalán nem ért. Jómagam pedig meglehetősen jól eligazodom a számítástechnika világában.
Nos, ez az orosz újgazdag barátom egy ízben úgy döntött, hogy számítógépet vesz
a fia 10. születésnapjára. Azt természetesen nem kell mondanom, hogy egy gazdag családban felcseperedett gyereket nem lehet egykönnyen meglepni.
A barátom e célból kérte a segítségemet. Másnap már a dzsipjében ültünk, s egy jól ismert, számítástechnikával is foglalkozó cég felé vettük az utat.
Megérkeztünk. Számítógépek, porszívók, mindenféle elektromos áru, ami kellemes látványt nyújt a. szemnek. Amikor az eladók megpillantották barátom vastag arany nyakláncát, azonnal a lába elé vetették magukat. Alázatosan kérdezték, hogy mit óhajt.
Fél óra múltán a számítógép konfigurációja már teljesen világos volt előttünk. Nem maradt más hátra, mint kiválasztani a gép dobozát. Mint arra mindannyian jól emlékszünk, négy évvel ezelőtt minden doboz szürke és teljesen egyforma volt, semmi különös. A barátom nagyon sokáig szemlélte ezeket a dobozokat, de egyik sem tetszett neki. Fel alá járkált, kereste a neki megfelelőt. Majd egyszer csak megpillantott valamit, és felkiáltott: "Ezt vesszük meg!". Az eladó, látván a barátom választását, elkékült (ne feledjük, hogy barátom egy kétajtós szekrény méretű figura, kopasz és ráadásul málnaszínű kiskabátban virított).
Rövid tépelődés után az eladó félrehívott, s közölte, hogy sajnos ezt a dobozt nem tudják eladni, mivel az egy porszívó.
Miután elmúlt a nevetőgörcsöm, arra gondoltam, hogy kár lenne ezt a nagyszerű embert ezzel megbántani. Odaléptem a barátomhoz és közöltem vele: annak érdekében, hogy megkaphassa azt a dobozt, még egy kis pénzre lesz szükség, az eladókkal mindent megbeszéltem.
Nevetni fognak, de még ma is olyan számítógépe van otthon, melynek egy porszívó a doboza. Kiválóan működik, és mind a mai napig előfordul, hogy a barátom ötödölőt játszik rajta.
Forrás: http://www.computery.ru/upgrade/
|
