Az első rész folytatása
Új ötletek
A 60-as évek végén, a 70-es évek elején a Sony a kapitalista világban a háztartási termékek egyik vezető gyártójává lépett elő.
A japán termékekre mindig is a miniatűr méret és a tömörség volt jellemző. Ez a Felkelő Nap országának kultúrájával magyarázható. A régi tradíciók híve volt a Sony is. A kis méretű rádióvevő-készülékek előállítása során a gyártók arra törekedtek, hogy azok elférjenek a zsebben. Az ügynöknek fel kellett mutatnia a működő rádiókészüléket, majd a zsebébe kellett azt raknia. Sajnos a szükséges méreteket akkoriban sehogyan sem sikerült elérniük. A cég nagyobb zsebekkel rendelkező kabátokat rendelt, hogy a rádió elférhessen benne.
A Sony ötlete volt az „időeltolódás” gondolata is. A televízió megjelenése pillanatától kezdve a „gondolatok ura” lett. Ugyanakkor nagyon kevesen gondoltak az új csoda hátulütőire. Ha valaki megvásárol egy könyvet, önállóan döntheti el, mikor szeretné elolvasni azt. Ezzel szemben minden tv-adás arra kényszeríti az embert, hogy alkalmazkodjék a műsorrendhez. Emberek millióinak az időbeosztása a tv-től vált függővé. Az otthoni videomagnók lehetővé tették, hogy újra a néző legyen az úr, ha nem is a sorsát illetően, de legalább a saját otthonában.
Más különbségek is vannak a televízió és a könyv között. A könyvet, ha úgy tetszik,el lehet kezdeni olvasni a közepétől is. Az olvasó kihagyhatja azt, amit túlságosan unalmasnak tart, vagy a kíváncsiságtól vezérelve az utolsó oldalra lapozhat. A tv-néző viszont csak a csatornák között kapcsolgathat, illetve a hangerőt változtathatja.
A video lehetővé teszi az információ aktív befogadását. Minden ember önállóan tekintheti át a rendelkezésére álló anyagot. Ő választhatja ki, mi az érdekes számára, néha még a szerző koncepciójának a figyelmen kívül hagyásával is.
Megsemmisültek a műsorsugárzás régi alapfeltételei. Az otthoni videomagnók nagyban megnövelték a cenzúrálás lehetőségét.
„Az újdonság filozófiája”
A Sony legtöbb újdonsága nem más, mint a már létező termékek hordozható, kompakt változata. Az analitikusok a piac állapotát tanulmányozzák. Ha nincs jelen a piacon valamilyen áru, akkor felmerül a kérdés, miért ne csináljuk meg azt mi? A bírálóknak meggyőző bizonyítékokat kell felmutatniuk, miért nem fogja megállni az áru a helyét a piacon. A vezetők szerepe pedig a szkeptikusok érveinek a tanulmányozása és azok megcáfolása.
Létezik az ún „újdonság filozófiája” fogalom is. A tranzisztoros készülék bármilyen körülmények között használható. A fülhallgatóval felszerelt magnóval úgy hallgathatunk zenét, hogy közben nem zavarjuk ezzel a körülöttünk lévő embereket, bárhol legyünk is. A videómagnók a tv-társaságok monopolhelyzetét szüntették meg.
A mai világ elképzelhetetlen lenne a hordozható lejátszók nélkül. A „Walkman” megalkotása ékes bizonyítéka annak, hogyan dolgozik a Sony fejlesztőrészlege.
Masaro Ibuka nagyon szeretett zenét hallgatni. Ugyanakkor nem ülhetett egész nap egy helyen. Kénytelen volt cipelni magával a nehéz magnót és a fülhallgatókat. Az ilyen tornagyakorlat egyáltalán nem tetszett a japán „zeneőrültnek”.
Így született meg a kiskazettás magnó ötlete. A nevét, a „Walkman”-t, sokan gondolták rosszul sikerültnek. Ugyanis ez a név nem felelt meg a nyelvtani szabályoknak Maga a koncepció is kétséges volt. Kinek kell olyan magnó, ami nem képes a hang rögzítésére?
Természetesen e próbálkozások sem voltak mentesek a hibáktól. Először a mérnökök olyan berendezést szerettek volna gyártani, melyet egyszerre több ember is hallgathat. Ám kiderült, hogy a vásárlók nem akarnak senkivel sem osztozkodni. Ők csakis a saját céljaikra szerették volna használni a „Walkman”-t. Éppen ezért van most ilyen player-ünk, hiszen a potenciális vásárlók többsége ezt választotta.
A toldalék születése
A játéktoldalékok készítése a cég további fejlődésének logikus része volt. 1988-ban a Sony és a Nintendo szerződést kötött.Ennek a célja egy ún. „Super Disc” létrehozása volt egy új platform számára. Ugyanakkor a sok huzavona és az összeegyeztethetetlenség ahhoz vezetett, hogy a Super Disc nem jelent meg a piacon. Mindenki maradt a saját módszerénél. A Sony fejlesztői ugyanakkor rájöttek, hogy kifogták az aranyhalat.
1991-ben egy új rendszer fejlesztésén kezdtek el dolgozni, melynek neve ma már mindenki számára jól ismert: a PlayStation. A két cég ismételten megpróbálta felújítani a közös munkát a videojátékok terén. A Nintendo CD-ROM ott szeretett volna lenni a Super Nintendo Entertainment System (Super NES) rendszerében és ebből a célból a Sony segítségét kérte. Ugyanakkor ebben az esetben sem jutottak egyezségre. A Nintendo úgy határozott, hogy a Philips CD-I technológiáját kívánja használni.
Egy évvel később ismét megkísérelték a közös munkát megint csak eredménytelenül. A Sony úgy gondolta, hogy a PlayStation-nek függetlennek kell maradnia és nem függhet a Super NES rendszertől.
1994-ben egy új eszköz jelent meg az üzletek pultjain, mely az adatokat nem a kartridge-ből, hanem CD-ről töltötte be. Ez azonnal hihetetlenül népszerű lett nemcsak Japánban, hanem az egész világon. Ennek több oka is van, köztük a Sony konszern hatalmas reklámlehetőségei, és a CD használata a hagyományos kartridge-al szemben. De úgy tűnik, a legfontosabb a jól átgondolt és érdekes játékok megléte.
A játéktechnológiák terén folyó kutatások irányzata ma szilárd lábakon áll a konszernen belül. Okamoto szavai szerint, aki a Sony Computer Entertainment vezetője, a PlayStation 6 vagy 7 már a biotechnológián alapulhat.
Az irányítás ideológiája
A sokéves fejlődése során a Sony egy nagyon jól átgondolt struktúrát dolgozott ki. Ez az ősi hagyományok tiszteletben tartásán, a kulturális normákon, az emberek közötti együttműködésen és az újdonságok gyors elsajátításán alapul, ami a technikai fejlődéshez vezet.
Sigeru Kobajasi, a Sony egyik ideológusa a következőt állította: „...a Sony cég sikerei, sok más mellett, a dzen-buddhizmus szigorú követésének is köszönhetők. El kell határolódni a merev szabályoktól, adott esetben az üzlet terén. Mindig az adott helyzetből kell kiindulni és nem ajtóstul rontani a házba. Ha az ötlet amúgy jónak tűnik, de rengeteg problémával jár, el kell vetni. Az az ember, aki pszichológiailag „nyitott” a változások előtt, mindig talál új utakat, melyek a sikerhez vezetnek. Viszont az, aki leragad egy terven, egyszerűen nem veheti észre ezeket a lehetőségeket, mivel nem is keresi azokat.”
A Sony vezetősége igyekszik megteremteni az alkotó munka feltételeit. Ez sokban ellentétes azokkal a nézetekkel, melyek tradicionálisak a japánok számára. Morita megengedte a fiatalabb vagy alacsonyabb beosztású dolgozóknak azt, hogy ne értsenek feltétlenül egyet az idősebbekkel vagy a főnökükkel.
Az irányításnak Japánban is megvannak a maga sajátosságai. Úgy tartják, hogy értelmetlen az alkalmazottak dorgálása, vagy a bűnbakok keresése. Olyan megoldást kell találni, ami a főnököt és az alkalmazottat is kielégíti. A vezetőnek feltétlenül rendelkeznie kell olyan tulajdonságokkal, mint a türelem és a figyelmesség. Nem viselkedhet önző módon és igazságtalanul. Mindent alaposan meg kell ismernie, mielőtt döntést hoz, azután pedig vállalni a felelősséget a döntéséért.
Ezek a szabályok különböznek a nyugati világ szabályaitól. Nyugaton minél magasabbra emelkedik az ember a szolgálati ranglétrán, annál távolabb kerül az „egyszerű emberek” problémáitól. Japánban a magas beosztású emberek egyszerűek, sőt észrevehetetlenek kell maradniuk. Ők mindössze csak a "teljes egész" alázatos szolgái.
A Felkelő Nap országában más az emberek munkához való viszonya, mint nyugaton. A XX. század elején az amerikai és az európai munkások a jogaikért harcolva szakszervezetekbe tömörültek. Ez volt az egyetlen módja a nagyiparosokkal szemben folytatott harcnak. Ennek eredménye a korlátolt szakmai tudás.
Egészen más a dolgok állása Japánban. Itt az ember mindig kész az állandó tanulásra, az új szakmák elsajátítására. Mindez a gazdasági rendszert jóval rugalmasabbá teszi. Megoldódik az elöregedő munkahelyek problémája. A mi időnkben a szakemberek gyorsan „kiöregednek”, de a nyugati ember nem képes azonnal megtanulni az újat. Ebből kifolyólag az államnak pénzt kell áldoznia arra, hogy megőrizze a munkahelyét, vagy hogy segélyben részesüljön. Ez a japánok szemszögéből értelmetlen dolog. Az egészséges, munkaképes egyén dologtalanná válik, s mások még fizetnek is neki ezért. Az ilyen gyakorlatot nevezik „szociális segélynek”, de érdemes-e arról beszélnünk, mennyire káros ez a társadalom egésze számára.
A pszichológiai következményeket is figyelembe kell vennünk. Sok emberben megfogalmazódik az a gondolat, hogy neki joga van nem dolgozni, és az ilyen „elfoglaltságért” is pénzt fog kapni. Japánban mindenkinek meg kell értenie, hogy a cégük - sőt az egész ország - a konkurenciaharc szigorú feltételei mellett kell hogy létezzen. Ezért időről időre még a Sony tudományos munkatársai is részt vesznek az áru értékesítésében. A japán ember nemcsak magára gondol, ahogy azt a nyugati ember teszi, hanem a saját cégére is. A japán cégek pedig viszonozva ezt, törődnek dolgozóikkal.
Egy nagy család tagjai
Kulcsszerepet tölt be a Sony ideológiájában a paternalizmus szemlélete. A cég dolgozóinak azt kell érezniük, hogy ők mindannyian egy nagy család tagjai. Ez nagyban megkönnyíti a hierarchiai piramis „emeletei” közötti kapcsolattartást, ahogyan ma ez a gigantikus korporáció fest. A cégben gyakorlatilag az életre szóló bérezés rendszere működik. Nagyon sok alkalmazott nyugdíjazása után munkában marad valamilyen kisebb presztízzsel rendelkező poszton. Ezen senki sem csodálkozik. A sokéves szakmai gyakorlatuk értékes munkaerővé teszi őket.
A cég keretében működik egy belső munkaerőpiac. Az, aki úgy gondolja, hogy a tehetsége nincs eléggé kibontakoztatva, átmehet egy másik részlegre dolgozni. Ez a közvetlen főnök megkerülésével történik. A főnök beleegyezése vagy akár javaslata ehhez egyáltalán nem szükséges. Ezen felül az adminisztrátor tudja meg a legkésőbb a munkatársa áthelyezését.
Az ilyen gyakorlat valóban hatásosnak bizonyult. Minden embernek lehetősége van a szakmai előrelépésre, függetlenül attól, szerencséje volt-e a főnökével vagy sem. Az emberek érzik, hogy a cég értékeli őket. A másik oldalról pedig, nincs idejük arra, hogy elbizakodjanak. A vezető elveszti mindenható szerepét. Ha a dolgozók elégedetlenek, és megpróbálnak elmenni tőle, akkor maga a „patrónus” sem ülhet már sokáig a trónján. Nem bocsátják el, hiszen a cégben ez nem gyakorlat - átirányítják olyan munkakörbe, ahol nem kell beosztottakkal dolgoznia.
A Sony uniformisa -- a munkások egyenlőségét hivatott demonstrálni. Azt viselve mindenki egyenlő. Legyen az munkás vagy a konszern feje. A cég vezetői a legkülönbözőbb munkatársakkal találkoznak nem hivatalos körülmények között. Nagy jelentőséggel bírnak a baráti beszélgetések a fiatal alkalmazottakkal. Mindez a barátságos légkört erősíti a cégen belül.
Még azokban a napokban, amikor a cég története épp csak elkezdődött, az alapítók kidolgoztak egy sajátos manifesztumot „A Sony lelke” címmel. Ezek tartalmazzák mindazokat az eszméket, amelyekben a fiatalok hittek. Az idő bebizonyította, hogy pontosan ezen gondolatoké a jövő.
Íme a dokumentum legfontosabb következtetései. A Sony úttörő, mely sohasem követ másokat. Mindig az ismeretlen felé tör. A fejlődés által a cég az egész világot akarja szolgálni. A cég tiszteletben tartja dolgozói tudását, megpróbálja kihozni belőlük a legjobbat, hisz bennük és lehetővé teszi fejlődésüket.
Ebben van a Sony életereje.
Olga Vasziljeva
Forrás: http://www.comprice.ru/
|
